MAGYAR KUPA GYŐZTES 2009, MAGYAR BAJNOKI EZÜSTÉRMES 2008/2009, SZUPERKUPA GYŐZTES 2009
Vissza a főoldalra!
PVSK PANTHERS - Hírek
Ideje visszavágni
A Kaposvári KK ebben a szezonban már háromszor megleckéztette csapatunkat. Három szoros mérkőzés, egy bajnoki és két Magyar Kupa vereség után pénteken immár ideje lenne revansot venni…
A közelgő Valentin nap alkalmából újabb akcióval kedveskedik a klub a szurkolóknak a rangadón.
A végeredményeket tekintve három vereség a mérlegünk a Kaposvár ellen, a meccseket tekintve három kiélezett találkozóról, hullámvölgyekről, talpraállásról, kitartásról és harcosságról beszélhetünk. Álltunk már fel tetemes hátrányból, álltunk közel a sikerhez foghíjas kerettel, idegőrlő csatákat vívtunk, és ha alul is maradtunk, emelt fővel térhettek az öltözőbe fiaink.
Most, kis pihenő után, Ciric-csel és Eilingsfelddel kiegészülve vághatnak neki az újabb próbatételnek Csirke Ferenc tanítványai, Deák Attila szereplése azonban kétséges, a bedobónak a derekával vannak gondjai. – Attila tegnap nem edzett, hogy vállalhatja-e a játékot pénteken, az valószínűleg csak aznap derül ki – árulta el a vezetőedző a sérüléssel kapcsolatban. Az összecsapást illetően azonban ennek ellenére sem megalkuvó: – Nem szólhat másról ez a mérkőzés, mint a győzelemről! Jól ismeri egymást a két csapat, rengeteg videónk van a kaposváriakról, nem számítok nagy meglepetésekre. A támadólepattanókra nagyon oda kell figyelnünk, nem kaphatunk gyorsindításokat, könnyű kosarakat, és ha a kupa meccsek támadóformáját tudjuk hozni, akkor győzhetünk. Szeretném még egyszer megköszöni a szurkolóinknak, hogy Kaposváron is hazai pályát teremtettek nekünk, remélem, itthon is nagyon sokan buzdítanak majd minket ezen a fontos rangadón!
Nem volt olyan rég a kaposvári kupa mérkőzés, mégis van miről beszámolni a somogyi csapatot illetően is. Ellenünk mutatkozott be a Josh Wilson helyére érkező ghánai származású irányító, Kwadzo Ahelegbe, akinek azóta már volt ideje megtanulni a figurákat, múlt héten pedig center poszton erősített a csapat. A Körmendről távozó Dávid Gergely otthon érzi magát Kaposváron, sok társával játszott már együtt korábban, így biztosan nem okoz gondot számára a beilleszkedés. Igazolásokból jutott bőven a Kaposvári KK-nak, a játékosok azonban nem pihenhettek annyit, mint a mieink, pénteken egy a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzést kellett pótolniuk. Már Dávid Gergellyel, a rutinos játékossal erősödve nézett elébe a Kecskeméti KSE elleni összecsapásnak a Fekete-sereg, mégis nagy pofonba futottak bele Stojan Ivkovic csapata ellen Szőkéék. Aznap mindössze 30 százalékkal dobták a középtávoliakat és 11 százalékos pontossággal a hármasokat a kaposváriak, így továbbra is eggyel több győzelmünk van náluk, és egy hajszálnyival előrébb állunk a tabellán.
A parázs csatát ígérő meccs mellett újabb akcióval kedveskedik csapatunk vezetősége a szurkolóknak. – A közelgő Valentin napra való tekintettel mi is szeretnénk a szurkolóink és nézőink kedvében járni, ezért a kézen fogva érkező pároknak csak az egyik tagjának kell belépőjegyet vásárolnia! – avatott be a részletekbe Bán Gábor. – Reméljük, a nagy hó és a fagy nem riasztja el az embereket attól, hogy kilátogassanak a pénteki Kaposvári KK elleni meccsre, hiszen igazi rangadóra számíthatunk!








