Pozitívba billenhet a mérleg

2017.11.11 11:34NBI B

NB I. B-s együttesünk hétfőn a Nyíregyházát látja vendégül a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Az NB I. B. Piros csoportjában szereplő csapatunk, a PVSK-Kronosz Kiadó eddig hat bajnokin van túl, és Juhász Olivér tanítványai éppen ötven százalékos mérleggel, három-három győzelemmel és vereséggel állanak a kilencedik helyen. Ha csak ezt vesszük alapul, a hétfőn este 17 órakor esedékes Nyíregyháza elleni hazai derbi esélyese a vendéggárda, hiszen a nyírségiek 5/2-es mutatóval a negyedikek jelenleg. Érdemes azonban a „jelenleg” szót kiemelni, hiszen a szezonban már kiderült többször is, hogy bárki képes megverni bárkit. Mi például hazai pályán a Nyíregyházát.

Miért is ne? Nem félelmetes ellenfél, ráadásul játékosaink már megmutatták párszor, hogy bármilyen körülmények között lehet rájuk számítani, és bárki ellen képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Most egészen biztos, hogy szükség is lesz erre. Az azonban szép cél lehet a csapat előtt, hogy egy győzelemmel újra pozitív lehetne csapatunk mérlege.És mivel elképesztően kiegyenlített a mezőny, akár az ötödik-hatodik hely környékére is fel tudnánk ezzel lépni.

Tekintettel arra, hogy NB I-es csapatunk legközelebb itthon csak november 30-án játszik bajnokit, itt a pompás lehetőség arra szurkolóinknak, hogy az ínséges időkben csillapítsák kicsit kosár-éhségüket. Érdemes lesz kijönni, és szurkolni a PVSK-Kronosz Kiadónak hétfőn kora este.

Program:

2017.11.13. 15:00 | PVSK-Kronosz Kiadó - Nyíregyháza, U20
Férfi kosárlabda NB I. B. U20, 8. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2017.11.13. 17:00 | PVSK-Kronosz Kiadó - Nyíregyháza
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 8. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

Az NBI. B-s mérkőzésekre a belépés ingyenes.