Elhunyt Zalay Buda

2018.01.12 15:07NBI A

Életének 79. évében elhunyt Zalay Buda, egyesületünk Kosárlabda Szakosztályának korábbi vezetőségi tagja. Sokat tett azért, hogy újra az élvonalba kerüljön a PVSK kosárlabdacsapata.

Zalay Buda Szigetváron született 1939-ben. Az orvosi egyetemre jelentkezett, de elsőre nem vették fel, így egy évig a MÁV-nál dolgozott előfűtőként. Ezt követően már nem az orvosi, hanem a kertészeti egyetemre nyert felvételt, amit 1964-ben végzett el. A Pécsi Kertészeti Vállalatnál helyezkedett el, ahol egyebek közt az Alsó-Tettye, valamint Uránváros és Kertváros parkjainak kialakítása fűződött a nevéhez. Csaknem két évtizedig dolgozott a Megyei Tanácsnak a falvak megszépítését végző Költségvetési Üzemében. 1994-től a pécsi önkormányzat városfejlesztési irodájának, majd főosztályának volt vezetője nyugdíjazásáig.

Zalay Buda fiatal korában birkózó volt, később azonban a kosárlabda felé fordult. Mindhárom fia kapcsolódik a kosárlabdához, közülük Zoltán edzőként is dolgozik a sportágért. Innen a kapcsolata a PVSK-val is: a Zalay Zoltán által edzett NB I. B-s csapat idején került az egyesület Kosárlabda Szakosztályának vezetőségébe, ahol csaknem egy évtizedig segítette a szakosztály működését. Segítőkész személyiségével, mindig megoldást kereső beállítottságával és kapcsolataival sokat tett azért, hogy a 2000-es évek elején újra élvonalba kerüljön a PVSK férfi kosárlabda csapata. Áldozatkész munkájával megalapozta a csapat működését, tevékenységével nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a PVSK az új évezredben folyamatosan az NB I. A csoportjában szerepelhet, és ezzel hozzásegítette az egyesület férfi csapatát történetének eddigi legnagyobb sikereihez, a Magyar Kupa győzelemhez és a bajnoki érmekhez.

Zalay Buda türelemmel viselt, hosszú betegség után, életének 79. évében hunyt el. Emlékét megőrizzük.