Diákolimpiai érmek PVSK-s játékosokkal

2018.02.01 21:31Egyéb

PVSK-s játékosokkal soraiban nyerte meg a Diákolimpiát a PTE-Babits-Deák középiskolás fiú csapata. A lányok – szintén Vasutas-növendékekkel – ezüstérmet szereztek.

Debrecenben rendezték meg a VI. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia Országos döntőjét. Az összevont középiskolás korosztályban nemenként a legjobb nyolc csapat jutott a fináléba. Pécsről a PTE-Babits-Deák együttese került be a végső küzdelembe, és mind a fiúknál, mind a lányoknál a döntőbe jutott. Mindkét együttesben több olyan játékos is szerepelt, akik a PVSK-ban kosárlabdáznak.

- A lányoknál a Vasas együttesére épülő, fővárosi Veres Pálné Gimnázium ellen vívtuk a döntőt, amelyen 52-79-re bizonyult jobbnak az ellenfél, így a lányok ezüstéremmel zárták a küzdelemsorozatot. A fiúknál a végső ellenfél a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium volt, és óriási meccsen, csaknem húszpontos hátrányt ledolgozva végül 67-66-ra nyertünk, így pécsi győzelemmel zárult a Diákolimpia. A győzelmet Szentpáli Bencének ajánljuk, aki súlyos betegsége miatt nem tudott a csapattal utazni – mondta el Gáspár Gábor, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának testnevelő tanára.

A lányok ezüstérmes csapata: Pucz Eszter, Szomor Kinga (PVSK), Temes Boglárka (PVSK), Koltai Anna, Borbás Panni (PVSK), Wentzel Nóra, Szücs Luca, Kaposi Fanni, Wentzel Hanna, Hegedüs Rebeka, Solymosi Panna, Varga Eszter. Edzők: Gyenizse Áron, Gáspár Gábor

A fiúk aranyérmes csapata: Fekete Dávid, Balaskó Bertalan, Kovacsics Ákos, Vad Bence, Scherer Bálint, Vaits Olivér, Erdei Ádám, Borosos Balázs, Mezei Máté, Fülöp Csongor (PVSK), Fülöp Zsombor (PVSK), Benke Krisztián (PVSK), Nagy Kevin (PVSK). Edzők: Sértő Ádám, Gáspár Gábor.