Megújulhat a sportcsarnok

2018.06.21 19:31NBI A

Korszerűsítik az energetikai rendszereket, kicserélik a nyílászárókat, a homlokzatot hőszigetelik, és többek  között napelemeket is telepíthetnek a sportcsarnok tetejére.

Mintegy 1,8 milliárd forint értékű korszerűsítés valósulhat meg a pécsi intézményekben, ha sikeres lesz az önkormányzat pályázata. A legnagyobb falat a Lauber Dezső Sportcsarnok felújítása, ez önmagában több mint 800 milliós forint értékű munka.

Csütörtöki ülésén döntött a pécsi közgyűlés arról a pályázati csomagról, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz nyújtanak be, és számos intézmény általános felújítását célozza meg. A program összértéke mintegy 1,8 milliárd forint, ebben a legnagyobb tétel a Lauber Dezső Sportcsarnok felújítása több mint 806 millió forintos bruttó összeggel. A sportbarátok tudják, hogy ráfér már egy rekonstrukció a városi sportcentrumra, ha sikeres lesz a pályázat, erre most sor is kerülhet. A tervek szerint korszerűsítik az energetikai rendszereket, kicserélik a nyílászárókat, és új köntöst is kap a csarnok, hiszen a homlokzatot hőszigetelik. Jelentős modernizációra is sor kerül, többek között napelemeket telepíthetnek a sportcsarnok tetejére.

Jelenleg is folyik fejlesztés a sportcsarnokban, felkészülésünk kezdetéig megújul a küzdőtér parkettája.

Forrás: pecsma.hu