Van mire visszaemlékezni

2019.02.12 08:37NBI A

Klubunk történelmének két korábbi kiválósága, dr. Tahi József és Ottó Csaba is ünnepel ezen az héten. Előbbi hetvenedik, utóbbit hatvanadik születésnapja okán, ebből az alkalomból beszélgettünk velük.

Nincs mese, a kosárlabda bizony egy egész életen át elkíséri az embert. Így van ezzel együttesünk korábbi kiváló játékosa, az egykor a PVSK társadalmi elnökeként is működő dr. Tahi József. Hiába ünnepli ugyanis hetvenedik születésnapját, a család fiatalabb tagjainak köszönhetően bizony olykor még ma is odaáll dobálni egy kicsit palánk alá.

- Valóban, ez amolyan családi vonás lehet, hiszen a lányom is kosarazik, és a kisunokám is, éppen ezért amikor van rá időm, néha tényleg lemegyek velük dobálni egy kicsit – árulta el Tahi József. - Azonban én már sokkal inkább teniszezni szoktam, illetve egészségmegőrző jelleggel úszom. Egyébként a másik unokám is sportos, ő vízilabdázik.

Tahi Józsefet és a PVSK-t hosszú kapcsolat köti össze, hiszen már tizenéves kora óta részt vesz az egyesület életében ilyen-olyan módon. Előbb játékosként öregbítette a klub hírnevét, majd pályafutása után társadalmi elnökünk is volt. De a vasútnál dolgozva is igyekezett segíteni a klubnak ott, ahol csak tudott.

- Manapság is, amikor csak az időm engedi, kijárok a csapat meccseire, igaz mivel most is dolgozok, ezért gyakran Budapest és Pécs között ingázok. Arra azért nagyon jó egy-egy hétvégi meccs, hogy olyankor néha találkozunk a régi csapattársakkal. Sajnálom a mostaniakat, nincsenek túl jó szériában. Úgy meg pláne bosszantó a dolog, hogy volt 4-5 olyan meccs is, amikor 5 ponton belül kaptunk. Ha azok győzelmek lettek volna, a negyedik hely környékén lennénk. Így meg azon izgulhatunk, nehogy hátrébb csússzunk.

Amikor Ottó Csabát köszöntöttük fel telefonon, épp az ünneplés kellős közepén csíptük el. Mint megtudtuk, megadja a módját a hatvanadiknak. Előbb a tágabb, majd a szűkebb baráti körrel fog ünnepelni, végül a család is összeül majd.

- A születésnapomat elsősorban pihenéssel szeretném tölteni, most ugyanis egy kicsit meg fogunk fáradni a haverokkal. De nem kell azért aggódni, nagy baj nem lesz – mondta széles mosoly kíséretében Ottó Csaba, aki aztán azt is elmondta nekünk, hogyan is látja szeretett sportágát. - Nekem meglehetősen sajátos nézőpontom van. Az tény, hogy manapság rengeteg pénz áramlik a sportágba, azonban azt gondolom, még így sem elég ahhoz, hogy felzárkózzunk a nemzetközi élmezőnyhöz. Az ok szerintem abban keresendő, hogy nagyon kevés fiatal magyar tehetség kap esélyt a bizonyításra. A mi időnkben, amikor ott volt a csapatban egy Zoran Majranovics, ő volt „A” légiós. Mi, a többiek pedig egy korosztály, mind-mind fiatal, saját nevelésű játékos. Manapság van egy csapatban 4-5, néha 6 légiós is. Ha beválik beválik, ha nem akkor nem. Nekem nem tetszik ez az irány. Ezért is szimpatikus Csirke Feri munkája, aki azért a lehetőségekhez képest igyekszik játszatni a magyarokat is.

Már nem játszik, megmaradt neki a síelés. Az egy régi szerelem, volt, hogy még meccsről is lemaradt miatta játékos korában.

- Annó kezdő lettem volna egy Körmend elleni derbin, de előtte síelés közben átment a lécem a saját ujjamon, félő volt, hogy amputálni is kell. Nem tudtam játszani, ugrott is fél évnyi prémiumom – mesélte, most már nevetve a régi történetet. - Már az öregfiúkban sem játszom jó ideje. A térdem sem a régi már, és az igazat megvallva a játékvezetőket is nehezebben toleráltam már. Úgy voltam vele, hogy ha egy „öregember” veszi a fáradtságot, és levetkőzik, akkor hagyják már játszani. Szóval maradt a szurkolás. De az is csak mindent beleadva. Van is olyan barátom, aki már nem szeret velem meccsre járni, mert bizony még a nézőtéren ülve is kizártam olykor a palánk alól. Könyökkel. De, ezt én felvállalom. Én drukkolok! Játékosként is ilyen voltam. Volt egy Dombóvár elleni meccsünk, ahol már vagy harminc ponttal vezettünk. Az ellenfél egyetlen másodpercig nem vezetett a meccsen. Kivéve a legvégét, mert időn túli kosárral megnyerte a meccset, Na, én utána egy évig azzal a vereséggel álmodtam.

De azért akadtak szép emlékek is. Nem is egy.

- Az ellenpélda a főiskolás és egyetemi bajnokságon szerzett aranyérmünk – mesélte Ottó Csaba. - Az egy örök emlék, 6-7 válogatott játékos játszott az ellenfélnél, mégis nyertünk. A legszebb emlékem egy felkészülési tornához fűződik. Akkoriban igazolt Drazsen Petrovics a Cibonába. Mi Zágrábban játszottunk egy tornán, ahol a hazaiak második csapatával játszottunk, de úgy, hogy náluk hatan játszottak vissza az első csapatból. És nyertünk 32 ponttal. Ma belegondolva is hihetetlen. Persze jellemző, hogy ezekről a szép emlékekről nem álmodtam után. De az biztos, hogy a mai napig nagyon jó visszagondolni rá. Az egy olyan meccs volt, ami valószínűleg egyetlen egyszer adatik meg egy ember életében.

A dühítő és csodálatos emlékek, a baráti és családi ünnepségek között ezúton is jó egészséget, és nagyon boldog születésnapot kívánunk dr. Tahi Józsefnek és Ottó Csabának!

---
1. kép:  dr. Tahi József, 2. kép: Ottó Csaba (8-as mezben).