Mindenki a Lauberbe!

2019.06.09 14:36NBI A

A Körmend idegenbeli, bravúros legyőzése után hétfő este, hazai pályán azért küzdhetünk, hogy kiharcoljuk az ötödik, mindent eldöntő meccs lehetőségét  a bajnokság elődöntőjében. Minden szurkolónk támogatására szükségünk lesz.

Nem indult jól a Körmend elleni elődöntős párharcunk. Nem elég, hogy az első meccset idegenben elveszítettük, még csapatkapitányunk, Veljko Budimir is megsérült. Már nélküle jött a második, immáron hazai pályán elszenvedett vereség, amivel a nehéznél is nehezebb helyzetbe kerültünk. Itt akár vége is lehetett volna a sztorinak, hiszen harmadik nekifutásra, ismét Körmenden, ráadásul újfent Budimir nélkül nem sok esély volt a sikerre. Csapatunk azonban kisebbfajta csodát művelt pénteken, hiszen szinte az egész meccsen vezetve magabiztos győzelmet arattunk idegenben. Így tehát hétfőn este a Lauber Dezső Sportcsarnokban az egyenlítésért léphetünk pályára a vasiak ellen.

- Úgy utaztunk el Körmendre, hogy szeretnénk nyerni, az ezt megelőző meccsen sem álltunk távol tőle, úgyhogy emiatt hittünk is a sikerben – árulta a harmadik meccsen öt triplát is elsüllyesztő irányítónk, Pongó Máté. - Szerencsére nagyon jó dobóformát fogtunk ki, és amikor visszajöttek a meccsbe, akkor sem pánikoltunk be. Hazai pályán is szeretnénk nyerni. Nagyon sokan jöttek ki a legutóbbi hazai meccsünkre, így hétfőn is nagyon számítunk a közönségünk támogatására. Azt az egyet megígérhetem, hogy küzdeni fogunk az egyenlítésért. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk.

Nem is kérdés, hogy talán sosem volt akkora szükségünk a lelátóról érkező segítségre, mint most. Ezúttal szerencsére még az sem lehet akadály senki számára, hogy hétfői mérkőzés következik, ez ugyanis egy hosszú hétvége tökéletes lezárása lehet. Szóval a helyett, hogy bárki mentségeket kezdene keresni, hogy miért nem tud kijönni, inkább keressen társakat a szurkoláshoz. Mozgósítsunk mindenkit, kicsiket és nagyokat, barátokat és szomszédokat. Töltsük meg a Laubert, csináljunk pokoli hangulatot, és akkor ki tudja, talán együtt ünnepelhetjük meg az egyenlítést!

---

Szerezd meg Te is a PVSK-Veolia összes kosaras kártyáját! A hátralévő mérkőzéseken csak 150- forint egy csomag!

Dobóverseny a 25 éves Hauni Hungária támogatásával: a PVSK-Veolia - Egis Körmend mérkőzésen jelentkezz a játékra és nyerj a Hauni, illetve a PVSK-Panthers által felajánlott ajándékokat! Játékszabályok a 3. képen. Klikk a képre!

---

Program:

2019.06.10. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - Egis Körmend
Férfi kosárlabda NB I. rájátszás (1-4. hely), 4. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...

A mérkőzést élőben közvetíti az M4Sport,hu