Egy évtized után újra dobogón!

2019.06.19 21:26NBI A

Magabiztos játékkal másodszor is legyőztük a Szolnok csapatát, így megszereztük a 2018/2019-es bajnoki szezon bronzérmét! A találkozó után szurkolóinkkal együtt ünnepelhettünk a pályán.

Pécsi VSK-VEOLIA -Szolnoki Olaj KK 96-77 (28-18, 28-13, 24-24, 16-22)
Férfi Kosárlabda NB I. rájátszás (3-4. hely), 2. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3500 néző
Vezette: Cziffra, Mészáros, illetve Minár.

PVSK-Veolia: Pongó 4, Taylor 13/9, Csirics 14/6, Budimir 12/9, Horti 10. Csere: Wright 8, Antóni 19/18, Demeter 4, Bíró L. 4, Berkics, Dragasevics 4, Olasz 4. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Szolnoki Olaj KK: Airington 12/6, Vojvoda 5, Malasevics 15/3, Milosevics 19/6, Taiwo 11. Csere: Rudner 3/3, Csák 9/3, Frank 3/3, Frikker. Vezetőedző: Dragan Alekszics.

Szurkolóink bizony komolyan vették a „mindenki a Lauberbe” felhívást a Szolnok elleni bronzcsata második, hazai mérkőzése előtt. Az idegenben aratott 38 pontos győzelem után ugyanis óriási esélyünk nyílt arra, hogy saját közönségünk előtt szerezzük meg a bajnokság bronzérmét, és tíz esztendő után ismét felállhassunk a képzeletbeli dobogóra. A kezdés előtt körbepillantva ugyanis azt láthattuk, hogy jó 3500-an foglalnak helyet a sportcsarnok lelátóin.

Szurkolásból nem is volt hiány, hiszen már a feldobás előtt elkezdték drukkereink „fűteni” az amúgy sem épp jégveremre emlékeztető Laubert. Szükség is volt a buzdításra, ugyanis az első negyedben nyoma sem volt annak az elképesztő különbségnek a két csapat között, amely pár nappal korábban, Szolnokon volt. Igaz, hogy az előnyt hamar megszereztük, de igazán elhúzni nem sikerült a nagyon szívósan játszó Olajtól. Még úgy sem, hogy a kinti dobásaink ezúttal is ültek, Budimir, Csirics és Taylor is betalált kintről – igaz utóbbi trojkája a negyed hajrájához közeledve arra kellett, hogy fordítani tudjunk, Dragan Alkszics együttese ugyanis menet közben átvette a vezetést. Igen ám, csakhogy az utolsó két percet alaposan meghajtottuk. Wright duplát ért el, Antóni a sarokból faulttal együtt vágott be egy triplát, majd Taylor középtávolija már azt jelentette, hogy az első negyed zárultával 28-18 állt az eredményjelzőn! És milyen, amikor egy üzlet beindul? Erről Wrigth és Antóni is tudna mesélni. Centerünk ugyanis olyan szép dolgokat mutatott támadásban, amit eddig nem nagyon láthattunk tőle – gyorsan össze is szorgoskodott hat pontot –, Antóni pedig az első sikeres triplája után további kettőt vágott be, mindezt úgy, hogy még a második negyedből is hátra volt öt perc. Ekkor, 42-29-es vezetésünknél a vendégek időt is kértek. Ez azonban igazából semmit sem segített nekik, hiszen a következő periódusban egy 14-2-es szériát produkáltunk, megfűszerezve két Taylor-triplával, néhány Csirics-alakítással és egy újabb Wright-kosárral. A félidőben már 56-31-re vezettünk, így egyre közelebb érezhettük azt a hőn áhított érmet...

Arra azonban  nagyon oda kellett figyelnünk, hogy a magabiztos előny ne altasson el minket. Ennek a jelei mutatkoztak ugyanis a második félidő elején. Hosszú perceken át ugyanis úgy tűnt, mintha kicsöpögött volna a gépezetünkből az üzemanyag. Lassan szövögettük támadásainkat, hiányzott a lendület és az ötlet is, a Szolnok pedig, ha közben nem is tette szorossá a meccset, azért bedobált egy-egy triplát. A helyett tehát, hogy meglett volna a közte harminc, egyre inkább úgy nézett ki, hogy az Olaj benéz újra húsz alá. És minden bizonnyal így is lett volna, ha nincs csapatunkban egy bizonyos Antóni Csanád. Ő ugyanis nagyon jól érezte, hogy most kell egy kis plusz, hogy elmozduljunk a holtpontról. Ezt a „kis” pluszt pedig úgy tette be a közösbe, hogy egymás után három triplát vágott be! Így végül a harmadik negyed végére vissza tudtuk állítani a 25 pontos differenciát is. Így az utolsó tíz perc – ekkor már ki mertük jelenteni, hogy számunkra a bajnokság utolsó tíz perce – már a vastapsról, a fiatalokról és az ünneplésről szólhatott. Az egyetlen izgulni való csupán annyi lehetett, hogy meglesz-e végül a 100 dobott pontunk, vagy sem. Nem lett, de ez egy fikarcnyit sem érdekelt senkit a csarnokban. Az utolsó bő 7 percben már a fiatalokkal voltunka  a pályán, de így megtartottunk 19 pontot az előnyünkből. Bár az igazat megvallva az eredményjelzőt már tényleg nem figyelte senki. Egyetlen dologra várt csupán a közel 3500 szurkolónk, hogy végre vége legyen a meccsnek. Vége is lett. Meg is nyertük (96-77). A ma esti meccset is, és a bronzcsatát is (2-0).

Tíz év után eljött az a pillanat, amit bizony mindannyian alaposan kiböjtöltünk, a dobogón zártuk a bajnokságot! Ez a bronz nekünk szinte egy arannyal ért fel! Ez pedig meg is látszott az éremosztást követő ünneplés során is. Pukkantak a pezsgők, összecsapódtak az izzadt tenyerek, és örömcsókok sokasága csattant el, már nem csak a lelátón, hanem a játéktéren is. Csodálatos lezárása volt ez az idei szezonnak.

Csirke Ferenc: - Nagyon boldog vagyok, fantasztikus volt a hangulat, amit maximálisan megérdemeltek a szurkolóink és a játékosaink is. Egész évben azért dolgoztunk, hogy átélhessünk ilyen pillanatokat, és tíz év után végre ismét érmet szerezzünk.