Próbál felnőtt fejjel gondolkodni

2020.05.09 10:15NBI B

Fiatal játékosunk, a tavaly nyáron Kaposvárról hozzánk szerződő Kocsis Zalán már nagyon várja, hogy újra találkozhasson csapattársaival.

Nyilván senkinek sem volt egyszerű megbarátkoznia azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért a bajnokság. Ez azonban hatványozottan igaz lehet az olyan fiatal kosarasokra, akik épp gőzerővel dolgoztak azon, hogy az A csoportban is egyre több esélyt kapjanak a bizonyításra. Mint például a mi tehetséges centerünk, a 2019 nyarán Kaposvárról érkező Kocsis Zalán.

A már lezárt szezon során hétről-hétre bizonyította tehetségét az NB I. B-ben szereplő együttesünkben, sőt, még az élvonalban és az Európa Kupában is pályára kerülhetett párszor – ahol nem is vallott szégyent. Mindezt ráadásul életében először, a családjától távol. Érdekes, hogy épp emiatt azért akad egy jó oldala is a járványhelyzetnek Kocsis Zalán számár.

- Valóban ez volt az első szezonom kicsit távolabb az otthonomtól – árulta el Kocsis. - Nem is nagyon tudtam hazajárkálni. Az igaz, hogy Kaposvár és Pécs közel van egymáshoz, viszont az edzések mellett egyszerre három bajnokságban kellett bizonyítanunk. Most viszont, hogy a helyzet így alakult, ismét itthon tudok lenni.

Zalán szerint, még a szokatlanul rövid szezon ellenére is nagyon hasznos év van mögötte.

- Örülök, mert rengeteg tapasztalatot tudtam szerezni az NB I. B-s, NB I. A-s, illetve a nemzetközi szereplésünk által egyaránt, épp ezért amikor kiderült, hogy le kell zárni a bajnokságot, csalódottnak éreztem magam – vallotta be. - Jó úton haladtunk a céljaink eléréséhez. Szívesen folytattam volna a munkát, de az élet nem kívánságműsor. Ha ez kell ahhoz, hogy később minden a normál kerékvágásban tudjon folytatódni, akkor kénytelen voltunk elfogadni.

Sokakra nyomasztó rémként telepedett rá a hirtelen jött semmittevés, pláne, hogy mindez bezártsággal is elegyedett. Bár az első pillanatok Kocsis Zalán számára is ijesztőek voltak, mára már jól működő ritmus szerint zajlanak a mindennapjai.

- Ez egy hosszabb időszak, közös labdapattogtatás nélkül – állapítja meg. - Fiatalként próbálok most felnőtt fejjel gondolkodni, hogy elérhessem a céljaimat. Az első hetem itthon nagyon csendesen, lassan telt, nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Aztán belevágtam az edzők által küldött edzésprogramokba. Szerencsére a közelünkben van egy kisebb kosárpálya, így ha kedvem támad, apukámmal le szoktunk járni dobálni egy kicsit. A tanulmányaimra is most jobban tudok koncentrálni, valamint a ház körüli feladatokból is kiveszem a részemet. Egyik kedvenc időtöltésem újabban a sorozatnézés lett. A napokban épp Bíró Levi ajánlott egy nagyon jót, esténként előszeretettel nézem azt. Illetve a videojátékokat sem vetjük meg a csapattársaimmal. A legboldogabb akkor vagyok, amikor egyszerre többen videochetelünk egymással. Egyelőre ezzel kell beérnünk, de alig várom már, hogy találkozhassak is velük!

---

Köszönjük a CARGATE Kft. támogatását! Weblap: www.cargate.hu