Dragasevics Veljko hosszabbított

2020.05.29 18:01NBI A

Saját nevelésű játékosunknak döntő szempont volt, hogy a vezetőedző marasztalta.

Egyre inkább kezd körvonalazódni egy olyan mag A csoportos együttesünknél, amelyre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy fiatal, tehetséges, és NB I-es szinten is már rutinnal rendelkező. A tavalyi gárdából ugyebár Bíró Leventének továbbra is élő szerződése van, az utóbbi napokban pedig két magasembert, Krivacsevics Márkót és Meleg Gergőt szerződtettük. Most újabb taggal bővült a következő szezon csapatlistája, meghosszabbította ugyanis lejáró szerződését saját nevelésű kosarasunk, Dragasevics Veljko. Amikor arról kérdeztük, hogy nehéz döntés volt-e ez a jövője szempontjából, határozott választ adott.

- Nem volt nehéz döntés – jelentette ki. - Egyfelől nagyon jól érzem magam Pécsett, és a PVSK-ban is, másfelől pedig már az előző bajnokság lezárásakor jelezte nekem Dragan Alekszics, hogy a következő évben is számít rám. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy maradok. Voltak ugyan érdeklődések máshonnan is, de azokat gyorsan megköszöntem, és jeleztem, hogy a PVSK-nál képzelem el a jövőmet.

Ha valakinek, akkor Dragasevicsnek biztosan jól jött, hogy 2019 decemberében Dragan Alekszics érkezett csapatunk kispadjára. A szerb mestertől ugyanis jócskán kapott játéklehetőséget, amivel bizony élni tudott.

- Így igaz, Dragan tényleg megadta a lehetőséget, amiért hálás is vagyok – mondta Veljko. - Épp az ő személye, és az, hogy ragaszkodott hozzám volt az a két fő ok, amiért itt akartam folytatni a pályafutásomat. Az új szezonban is szeretnék megdolgozni minden egyes percért, amit a pályán tölthetek – remélem minék több lesz belőle a 2020/21-es szezonban!

---

A PVSK-Veolia alakuló csapatlistája: Ruják András, Bíró Levente, Krivacsevics Márkó, Meleg Gergő, Dragasevics Veljko, Carev Alekszej. Vezetőedző: Dragan Alekszics. Edző: Andrija Csirics.

---

Köszönjük a NOVRO Szupermarket támogatását! Weblap: novro.hu