Bérletvásárlással támogathatják csapatunkat

2020.10.08 10:21NBI A

Október 13-ától indul a 2020/21-es bajnokságra szóló bérleteink árusítása, az elmúlt szezonokhoz képest több változás került bevezetésre.

Az elmúlt hónapok, a koronavírus-járvány miatt alaposan felforgatták a mindennapjainkat. Sok tekintetben kellett átalakítanunk az életünket, változtatni a napi rutinokon, és ez a sporteseményekre is igaz. A csapatunk számára október 28-án rajtoló új szezonban például kicsit máshogyan fognak kinézni hazai mérkőzéseink, mint ahogyan azt eddig megszoktuk.

Kezdjük a két legfontosabb változással. Egyrészt ebben a bajnokságban a Lauber Dezső Sportcsarnokban kizárólag a lelátóról szurkolhatnak majd drukkereink a hazai összecsapásainkon, nézőszám korlátozás nélkül. A küzdőtéren, az MKOSZ protokollja és csapatunk vezetőségének döntése alapján kizárólag a résztvevő csapatok játékosai, szakmai stábjai, valamint meghatározott számú rendezők és az asztalszemélyzet tartózkodhat majd. A másik jelentős változás két részből áll, és felhívja mindenki figyelmét az egyéni felelősségre! Egyfelől, kérjük nézőinket és szurkolóinkat, hogy aki betegnek, lázasnak érzi magát, legyen szíves ne induljon el a mérkőzésre, a sportcsarnokba csak testhőmérést követően lehet majd belépni – kizárólag 37,5-ös érték alatti testhővel lesz lehetőség a belépésre –, másfelől pedig a csarnok egész területén a mérkőzés teljes időtartama alatt KÖTELEZŐ lesz az orrot és a szájat is eltakaró MASZK viselése.

Az idei szezon sok szempontból nagyon más lesz, mint amilyenek voltak a korábbi évek pontvadászatai, éppen ezért bérleteink rendszerét is átalakítottuk. A 2020/21-es szezonra szóló bérleteket október 13-tól október 27-ig lesz lehetőség megvásárolni, és ebben az évben kizárólag támogató bérlet kiváltására lesz lehetőség. Ennek ára 15.000- Ft. / fő /szezon. Mivel jelen pillanatban nem tudhatjuk, hogy a későbbiekben lesznek-e, és ha igen, hány olyan mérkőzés, amelyet esetleg zárt kapuk mögött kell megrendezni, ezért fontos kiemelnünk, hogy a megvásárolt támogatói bérletek árát nem tudjuk visszatéríteni a zárt kapus mérkőzés, vagy mérkőzések esetén sem. A bérlet megvásárlásával nézőink, szurkolóink a meccsélmény megváltása mellett így ténylegesen támogathatják csapatunkat!

Hűséges szurkolóinknak szeretnénk kedveskedni egy kicsit, és meghálálni, hogy jóban rosszban kitartanak csapatunk mellett. Aki ugyanis a bérletvásárlásnál bemutatja a tavalyi szezonról megvásárolt bérletét, az 20% kedvezményt kap az idei, támogatói bérlete árából, azaz 12.000- Ft-ért vásárolhatja meg.

E-mail-ben előzetesen jeleznie kell vásárlási igényét!

Az idei bérleteket október 13-tól lehet megvásárolni, de nagyon fontos, hogy a vásárlási igényt előzetesen e-mail-ben jelezni kell az info@pvsk-panthers.hu címen. Az e-mail-ben az igénylő nevét, születési idejét, lakcímét, e-mail címét és telefonszámát kell megadni.

Az elkészült bérleteket október 13. és 27. között, minden kedden és csütörtökön, 14:00-18:00 között lehet átvenni a Lauber Dezső Sportcsarnok jegypénztárában, itt is kérjük a maszk viselését. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki előre nem jelezte a bérletigénylési szándékát e-mail-en, azon személyek részére a helyszínen nem tudunk bérletet készíteni. Előzetes email-en történt bérlet igényt, az értékesítési napon 10:00 óráig tudjuk elfogadni. Az elővételes bérletek és jegyek megvásárlásánál lehetőség lesz bankkártyás fizetésre, ezen felül elfogadjuk az OTP Széchényi Pihenőkártyáját.

Adatkezelési tájékoztató. Letöltés, klikk >> 

Adatkezelési és hozzájárulási nyilatkozat természetes személy részére. Letöltés, klikk >> 

Az előttünk álló szezonban mérkőzés belépőinket 1.500- Ft-ért lehet megvásárolni, a diák/nyugdíjas jegyek ára pedig 1.000- Ft. lesz. Fontos információ, hogy a jegyeket elővételben is lehetőség lesz megvásárolni, így el lehet kerülni a meccsnapi sorban állást. Az elővételes jegyek megvásárlására is a fenti időpontokban lesz lehetőség. Az elővételben megvásárolt jegyek a szezon során bármikor felhasználhatóak lesznek, tehát az előre megvásárolt jeggyel bármelyik mérkőzést megtekintheti a 2020/21-es szezonban.

Akárcsak korábban, a 70 év felettiek (személyi igazolványuk felmutatásával), és a 10 év alattiak (szülői felügyelettel) ezután is ingyenesen tekinthetik meg hazai mérkőzéseinket.

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! HAJRÁ PVSK-VEOLIA!

---

PVSK Marketing Kft. - mérkőzéseink COVID-19 protokollja >
MKOSZ - COVID-19 irányelvek a 2020/2021-es szezonra vonatkozóan >