Itthon, a második győzelemért!

2020.11.21 20:10NBI B

Bár A csoportos csapatunk december elejéig nem játszik meccset, nem maradunk kosárlabda nélkül a hétvégén sem. A PVSK-Cargate vasárnap este a Honvédot fogadja az NB I. B-ben.

Az NB I. B Piros csoportjáról sokszor elmondjuk, hogy ez az erősebbik. Úgy, hogy a szezonból már lejátszottunk hat mérkőzést, ezt bizony a saját bőrünkön is érezhettük. Öt vereség mellett eddig egyetlen győzelmünk van, ami persze tekintve, hogy a keretünk meglehetősen fiatal, és talán még tapasztalatlan is, nem olyan nagy meglepetés. Azonban hétről hétre gazdagodunk meccsrutinnal, és fiataljaink is egyre inkább szokhatunk bele a B csoportba.

Most vasárnap ráadásul egy olyan mérkőzés vár ránk, amikor ellenfelünk azért közel sem félelmetes. A Honvéd érkezik hozzánk vendégségbe, és a fővárosiak nem sokkal jobban állnak eddig, mint mi. Öt bajnokin két győzelem, és három vereség a mérlegük, így abban azért joggal bízhatunk, hogy jó meccset játszunk majd ellenük. Sőt, ha a vírushelyzet és a sérülések nem szólnak közbe, talán A csoportos keretünkből  néhány visszajátszóval, akár még a második győzelmünket is kibrusztolhatjuk. Ami egyáltalán nem jönne rosszul, hiszen a tabella hátsó felében igen nagy a tolongás, egy győzelemmel akár több helyet is léphetnénk előre. 

Program:

2020.11.22. 18:30 | Pécsi VSK-CARGATE - Budapesti Honvéd SE
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 3. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok (zárt kapus)